2019. IV. 15.
Virágos óvodáért
2019. IV. 9-12.
Öko hét a takarékoskodás jegyében
Az öko hét keretében az újrahasznosítás és takarékosság jegyében szerveztük a programokat. A csoportokban fellelhető, és gyűjtött anyagok felhasználásával, egyes csoportokban szülői munkadélután keretében készültek el az alkotói pályázatra az ötletes játékok, használati és dísztárgyak. Óvodapedagógusok, szülők, gyerekek együttesen dolgoztak, majd kiállítás keretében nézhettük meg az elkészült műveket. Ezen kívül gyűjtöttünk 11m3 papír hulladékot, a poharakban maradt vizet összegyűjtve a kertek locsolására fordítottuk. Tapostunk pillepalackot, hogy több férjen a gyűjtőedénybe. A műanyag zacskók használatának csökkentésére pedig minden kisgyermek maradék vászonból készült, festéssel díszített vászontáskát vitt haza, melyben a családoknak szóló üzenetet helyeztünk. "Használj kevesebb műanyagot"- tartalommal. Mindezek mellett közösen, a gyerekek, szülők összefogásával megújultak a virágoskertek is. Nagyobb csoportjaink kirándulással koronázták meg a rendezvénysorozatot. Béndek Gáborné-óvodaigazgató
2019. III. 14.
Huszár látogatása
Élményszámba menő, tartalmas délelőttön vehettek részt a Gyöngyvirág óvoda kis óvodásai. A március 15-i nemzeti ünnepünk alkalmából március 13-án szerdán, ellátogatott a Cica csoportba egy „igazi” huszár, hogy egy kicsit közelebb hozza a huszárok történetét az óvodás gyermekekhez. Az eseményen még a Süni csoport és a Nyuszi csoport egy része is jelen volt. A Cica és Süni csoportos gyermekek témához illő dalokkal és versekkel kedveskedtek Feri bácsinak, a huszárnak, ezzel is színesítve a programot. Szabó Orsolya-óvodapedagógus
2019. II. 21.
"Farsang van, járjuk a táncot gyorsabban.."
A farsang a gyermekek legkedveltebb ünnepe, mert alkalom nyílik arra, hogy jelmezbe bújva kedvenc mesehősük, vagy állatuk szerepébe képzelhessék magukat. Az idei jelmezes felvonulás során is számtalan ötletes jelmez született, mely tükrözi, hogy a szülők is komolyan készülnek erre a napra. A reggeli érkezés után minden csoportba a jelmezbe öltözött óvodapedagógusok vezetésével dalos, verses, mondókás, táncos összeállítással igyekeztek a gyerekek elűzni a telet, köszönteni a tavaszt. A szülők távozása után folytatódott a mulatság vidám játékokkal, tánccal, a farsangi sütemények elfogyasztásával. A nap kiemelkedő eseménye a felnőttek jelmezes mesejátéka volt.
A Gyöngyvirág I. térfelén A vajaspánkó, a Gyöngyvirág II. térfelén A kesztyú című mese került színpadra. Az óvodapedagógusok vidám játéka most is elvarázsolta a gyermekeket, miközben a felnőttek is jól szórakoztak. A vidám nap még sokáig megmarad a gyermekek élményei között, és már tervezgetik minek öltöznek be a jövő évi farsangon. Béndek Gáborné óvodaigazgató
2019. II. 11.
Mentős nap a cica csoportban
Február 11-n a Cica csoport gyermekei a mentősök munkáját ismerhették meg játékos keretek között. Köszönjük Gerván József mentőtisztnek és kollégájának az élményekkel teli bemutatót. Tihanyi József Györgyné- óvodapedagógus
2019. II. 10.
Ovi-Zsaru hét a nagycsoportosoknak
Február első hetében nagycsoportosaink részt vettek a Fejér Megyei Rendőr- Főkapitányság bűnmegelőzési programján, mely rendőri közvetítéssel történő információ közlésen alapszik és célja a gyermekek biztonság érzetének segítése, erősítése. A nyitó és a záró napokon a gyerekek találkozhattak a rendőrökkel, akik örömmel megmutatták a felszerelésüket, meséltek a feladataikról. A hét többi napján „Rendőr Robi", „Rosszcsont Ricsi” és „Rosszcsont Rozi” kísérte a gyerekeket az interaktív játékokban, melyek szervezését Kissné Sinku Eszter és Iglódi Tímea óvodapedagógusok valósították meg.
A játékos foglalkozások középpontjában három kiemelt téma szerepelt, ezekkel team munkában ismerkedhettek a gyerekek. Az egyik asztalnál az idegenekkel kapcsolatos tapasztalatokról, ismeretekről beszélgettünk. A másik asztalnál a gyerekek Rosszcsont Ricsivel válogattak különböző (veszélyes, vagy nem veszélyes) eszközöket. A harmadik helyszínen pedig kipróbálhatták a gyerekekre is vonatkozó (gyalogos és kerékpáros) közlekedési szabályokat. A hét rendkívül élménygazdag volt. Záró programként minden kisgyermeknek lehetősége volt kipróbálni a rendőrautót. Iglódi Tímea-óvodapedagógus
2019. II. 1.
"Barlangomból kinézzek e.."
A február 2-i népi időjósló naphoz kapcsolódóan Medve hetet tartottunk óvodánkban. Épültek a medvebarlangok, készültek a mézes finomságok, a gyerekek kedvenc mackóiból kiállítást rendeztünk. Az árnyék bábszínház különleges élményt nyújtott a gyermekek számára, emellett kedvelt tevékenységnek bionyultak az árnyjátékok, a medvés dramatikus játékok. A hét lezárásaként a csoportok együtt csalogatták ki a medvéket a „Csillagok” barlangjából. A közös éneklés, tánc, mozgásos játékok, mézes falatok kóstolása mellett az óvodapedagógusok mesejátéka is színesítette a Medve napot. A mi mackónk nem bújt vissza a barlangjába, ezért bízunk benne, hogy hamarosan itt a tavasz. Farkasné Takács Anita óvodapedagógus
2018. XII. 21.
"Karácsonyfa minden ága, csillog-villog csupa drága..."
Óvodánkban a több hétig tartó adventi előkészületeket -hagyományainkhoz híven- december 19-én délelőtt - "karácsonyváró"- val zártuk: közös énekléssel és gyertyagyújtással adtuk egymás tudtára, hogy: "Négy gyertya ég, karácsony lett, a kis Jézus megszületett, csillag áll a fehér lapon a negyedik vasárnapon."
Hagyomány immár a VIDEOTON nyugdíjasainak Karácsonyi köszöntése, amelyet idén a Pilangó csoport szervezett. A gyermekek dalokkal varázsolták el az időskorúakat.
Boldog, Békés Karácsonyt Kíván a Gyöngyvirág Óvoda minden dolgozója nevében: Béndek Gáborné- óvodaigazgató